Hat szint az autóknak

Bár a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálját számos parkoló veszi körül, több helyre van szükség. November 23-án egy hatszintes parkolóház építése kezdődött meg.

A tereprendezési és bontási munkák után az első, szimbolikus kapavágással, pontosabban ásónyom kifordításával kezdődött a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új, hatszintes parkolóház építése. Az ünnepségen Pestszentlőrinc-Pestszentire önkormányzatát Lévai István Zoltán alpolgármester képviselte.

Az új épületben, amelyet várhatóan 2020 második negyedévében adnak át az autósoknak, összesen 2 500 jármű számára lesz hely. A legalsó szinten kapnak elhelyezést a rent-a-car szolgáltatók és járműveik, a tervek szerint lesznek elektromos autótöltő állomások, autómosó szolgáltatás, és az egyre népszerűbb városi SUV-járművek számára ezentúl is lesznek úgynevezett XXL-méretű parkolók. A parkolóház előtti részen pedig a Budapest Airport külön helyet alakít ki a turistabuszok és a BKK autóbuszai számára.
A parkolóház építése része a Budapest Airport BUD 2020 névre keresztelt repülőtérfejlesztési programjának, amelynek keretében mintegy 160-180 millió eurót, azaz 55-60 milliárd forintot költ a cég saját forrásból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér infrastruktúrájának fejlesztésére. A parkolóház építésének költsége ebből mintegy 40 millió eurót, azaz 13 milliárd forintot tesz ki. A hatszintes parkolóház megépítésére kiírt tendert a KÉSZ Építő Zrt. nyerte meg, amely korábban egyebek mellett a SkyCourt terminál épület és a B oldali (nem-schengeni) utasmóló kivitelezésével is bizonyította felkészültségét.
– Büszke vagyok arra, hogy ezzel a beruházással is tovább bővíthetjük a budapesti repülőtér infrastruktúráját, az átadás után még kényelmesebbé tehetjük az utazás repülőtéri részét az autóval vagy autóbusszal érkező utasok számára. – jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepélyes ceremónián.
– Ahogy az elmúlt 10 éves közös munka során, most is minden tudásunkkal azon leszünk, hogy a parkolóház az elvárt minőségben és határidőre elkészüljön, támogatva ezzel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztési stratégiáját, és szolgálva ezzel az utazóközönség kényelmét – jelentette ki Sáray Zoltán, a KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója, aki a parkolóház projekten dolgozó kollégáknak és partnereknek jó egészséget és kitartást kívánt a munkához.

Forrás és fotó: bp18.hu

Érdekel minket a véleményed

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .