Marad a távmunka?

Elképzelhető, hogy a munkáltatók által korábban nem szívesen alkalmazott, de a járvány idején bevezetett távmunka sok helyen a későbbiekben sem szűnik meg. A veszélyhelyzet idején a XVIII. kerületben is minden önkormányzati és gazdasági szereplő úgy igyekszik magán segíteni, hogy közben lehetőleg a munkavállalóit se kelljen elbocsátani.

A távmunka kétélű fegyver. Egyfelől jóleső szabadságot ad, mert nem kell hozzá reggelente készülődni, majd viszontagságos utazást követően időre beesni a munkahelyre. Másfelől azonban, aki lelkiismeretesen gyakorolja, egyszer csak azt veszi észre, hogy a munkaidőn kívül is dolgozva egybefolyik munka és magánélet, mert akár este is eszébe jutnak megoldásra váró kérdések.
A távmunkát – vagy nevezzük akár home office-nak – „békeidőben” óvatosan alkalmazzák a munkáltatók, mert nem látnak garanciát a munka hatékony végzésére. Most, a járvány idején mégis rákényszerültek a bevezetésére, talán, mert jobb a kevésbé ellenőrizhető munka és munkaerő, mint a semmilyen.
A munkáltatók sok helyen úgy igyekeznek átmenteni jobb időkre a dolgozóikat, hogy rövidített munkaidőben vagy távmunkában foglalkoztatják őket. E tekintetben Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata és az intézményei, valamint a kerületben működő kis- és közepes vállalkozások is hasonló cipőben járnak.
– Forgó rendszerben alkalmazzuk a home office-t az önkormányzatnál, ami azt jelenti, hogy a dolgozóink egy része az egyik héten dolgozik otthonról, a másik része a másik héten. Vannak napi feladatok, amelyeket a veszélyhelyzet idején is el kell látnunk – mondta Ferencz István.
Az alpolgármester hozzátette: ahogy a járványveszély enyhül, úgy alkalmazkodik hozzá a hivatal, így előbb-utóbb teljes kapacitással működhetnek majd.
Négyszáznál is több alkalmazottal az egyik legnagyobb kerületi foglalkoztató a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. A társaság HR-vezetője kiemelte, hogy a munkavállalók jelentős része kerületi lakos.
– A Városgazda Zrt. viszonylag szerencsés helyzetben van, mert a közszolgáltatási feladataink többségét a veszélyhelyzet idején is ellátjuk. Bizonyos munkák, mint például a köztisztasági, a takarítási és fertőtlenítési munkáink, megsokszorozódtak ebben az időszakban – tette hozzá Böszörményi Judit.
A városüzemeltető cég gondoskodik arról, hogy a bezárt intézményekben, sportlétesítményekben dolgozók a szünetelő feladatok helyett mással foglalkozzanak, ideiglenesen más munkakörökbe irányították őket, az irodai dolgozóknál pedig a home office lehetőségével is élnek.

Érdekel minket a véleményed