Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd

MKIF Zrt. – Az ország útja

Véget ért az éjjeli forgalomkorlátozás a Balaton irányába az M7-es autópályán Velencénél.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd utolsó két eleme is.

A munkálatok vasárnap reggel 6:14-kor, a tervezettnél 6 órával hamarabb befejeződtek, így az országhatár irányába ismét két sávon haladhat a forgalom.

A 193 tonnás, 80 méter hosszú hid szerkezetét 8 elemben szállították a helyszínre, ezeket kettesével összeillesztették, így a beemelések alkalmával 2-2 elemet, azaz összesen 4 elemet kellett a helyére daruzni.

A szakemberek a következő hetekben még tovább dolgoznak majd az éjszaka folyamán beemelt elemeken, illetve a hídfők környezetének rendbetételén is.

A régi híd felújítása, az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lett volna, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl, az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.

Ahogy azt korábban is jeleztük, a velencei gyalogos-és kerékpáros híd végénél található Velencei-pihenő jobb és bal oldali parkolóit időnként részben, vagy teljes egészében lezárjuk.

Fontos, hogy a meglévő korlátozások mellett a régi híd továbbra is biztonságos. A hídról és a beemelésekről készült videóval hamarosan jelentkezünk!

Köszönjük a türelmet, balesetmentes közlekedést kívánunk!


  • Hamarosan kezdetét veszi a 2020/2021-es tanév
    Szaniszló Sándor hivatalos Facebook oldalán osztotta meg aggodalmát és egyben kérését is az általa képviselt kerület lakói felé a tanévkezdéssel kapcsolatban.  Sajnos a hírek minden nap egyre rosszabb helyzetről szólnak.Elolvasom
  • Elindult a Tébláb TV!
    A téblábosok a nehéz időszakban is próbálnak pozitívak maradni és kihozni a helyzetből a maximumot. A digitális oktatás miatt a tanítványok a képernyő elé kényszerültek, ezért alkalmazkodva a helyzethez aElolvasom
  • Pais István filozófiatörténeti sorozat
    Platón – illetve később a római kor vagy a középkor filozófusai még inkább – minden bizonnyal azt mondta volna, hogy egy filozófusokról szóló előadás-sorozat végtelenbe nyúlóan hosszú lehet, mert filozófusokkalElolvasom
  • Trefort Ágoston-díjat kapott a diákjait megvédő testnevelő tanár
    Farkas János, a Gulner Gyula Általános Iskola testnevelő tanára Trefort Ágoston-díjat vehetett át az emberi erőforrások miniszterétől pénteken. A díjat példás, felelősségteljes magatartásáért kapta a pedagógus, miután tavaly év végénElolvasom
  • A legendák és mondák nyomán
    Sikeresen pályázott kerületünkből az Ady Endre Általános Iskola is a „Határtalanul!” programra. Az intézmény hetedikes diákjai az idén Erdélyben jártak. A Határtalanul! című pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából azElolvasom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.