A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályája felületének második szakaszát cseréli ki a Budapest Airport idén március 12. és június 30. között.

Tervszerűen halad a Ferihegyi Reptér 1-es leszállópályájának felújítása, de azért június 30-ig még nézz az ég felé.

 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályája felületének második szakaszát cseréli ki a Budapest Airport idén március 12. és június 30. között. A felújítás nem csak a pálya beton burkolatát érinti, hanem a régi fénytechnikai rendszerek nagy részét: a kábeleket, az elektromos aknákat és lámpákat is cserélni kell. Emellett a 31L leszálló irány is megkapja a legmodernebb műszeres leszállító berendezést, az ILS-t. A több mint másfél milliárd forintos felújítás alatt a repülőtér a másik futópályával üzemel.

Március 12. és június 30. között egy futópályával üzemel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, eközben a Budapest Airport folytatja az 1-es futópálya tavaly megkezdett rekonstrukcióját. Tavaly az ún. földetérési zóna 900 méteres szakaszán cserélték ki beton burkolatot. Most a következő 1400 méretes szakasz, a pálya középső része kerül sorra; a futópályának e szakaszán a beton szerkezetének mélyreható vizsgálata alapján a hibákat már nem érdemes egyszerű felszíni javítással orvosolni.

És ez sem mellékes 🙂

 

Vagy ez?

Érdekel minket a véleményed

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .