Természetszerető diákok versengtek április 27-én a XX. Bókay Árpád Országos Biológiaversenyen.

Természetszerető diákok versengtek április 27-én a XX. Bókay Árpád Országos Biológiaversenyen. A fő téma a kert, az erdő, a mező, a víz és a vízpart élővilága volt. A versenyen háromszázan indultak, a döntőbe két korcsoportban összesen negyvenen jutottak be.

A biológiának az ország minden részéből összegyűlt szerelmeseit a Bókay Árpád Általános Iskolában a házigazda, Vörösné Éles Csilla intézményvezető és Galgóczy Zoltán köszöntötte. Az alpolgármester gratulált a jubileumhoz, az eltelt húsz évhez, és arra kérte az indulókat, hogy továbbra is ápolják Bókay Árpád szellemiségét. A rangos versenyen megjelent a Bókay-unoka Bókay Zsuzsanna is. Az ötletgazda, Krakkerné Berki Hajnalka, az iskola biológiatanára lapunknak a következőket mondta:
– A verseny előzménye az 1997-es tanévre nyúlik vissza, amikor a bókays gyerekeknek egy olyan természetismeret-biológia versenyt szerveztem, amely hét hónapon át tartott, és minden hónapban egy tevékenységalapú feladatsort kellett megoldani. Nagy lelkesedéssel végezték a feladatokat, amelyekben bőven volt kísérlet, megfigyelés, kreatív munka. Ez adta az ötletet, hogy mi lenne, ha országosan is meghirdetnénk a versenyt, és így méltón emlékeznénk iskolánk névadójára. 1998-ban nem gondoltam volna, hogy húsz év után is itt állok, és ugyanolyan izgalommal várom a versenyzőket, kollégákat, vendégeket, mint akkor.

Forrás: .bp18.hu

 

A verseny beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert segít a biológia iránt érdeklődő gyerekeknek a csaknem egész évet felölelő természetmegismerő, biológiai tudást elmélyítő, tapasztaláson alapuló kutatómunkában.
Az egész napos program két korcsoportban zajlott. Az 5–6. osztályosok kategóriájában Konnerth Péter, a Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola tanulója megosztva lett első Di Serio Vittorióval (Székesfehérvár). A 7–8. osztályosoknál Szalai Virág (Szentes) lett a legjobb.
A versenyt az önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatta, de a Budapesti Iparkamara is felajánlott három tabletet a kerület legjobb „biológusainak”.

Érdekel minket a véleményed

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .