Jobban látnak az új kamerák

Bővíti, illetve felújítja a kerületi térfigyelő kamerahálózatot Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata. A korszerűsítést a kormányzat által biztosított 80 millió forint pályázati támogatásból végzik el. A fejlesztés legfőbb célja a közbiztonság növelése, a lakosság biztonságérzetének javítása.

A technikai fejlesztést még ebben az évben megkezdi az önkormányzat. A tervek szerint előbb a szükséges korszerűsítést végzik el, majd ezt követi a kamerák telepítése új helyszíneken.
– A meglévő térfigyelő hálózat egyes elemei az évek során elhasználódtak, és helyettük, a technika fejlődésével, modernebb eszközök felszerelésére nyílt lehetőség – mondta Lévai István Zoltán alpolgármester. – A kamerák cseréjével együtt a rendszert működtető hálózatot is felújítjuk, így együtt lesz teljes a modernizálás.

Egyre több a kamera

A XVIII. kerületben már az 1990-es évek óta használatosak térfigyelő kamerák. A 2010-es évek eleje óta pedig egyre több és több készülék ügyel a közbiztonságra. Az önkormányzat 2015–16-ban pályázati forrásból 13 kamerát telepített az Alacskai-lakótelepre, a Havanna-lakótelepre, illetve a kerület más pontjaira. Saját költségvetési forrásból is sikerült bővíteni a rendszert, így szereltek fel 2014-ben több kamerát is a Lakatos-lakótelepen.

Olvasd el az egészet az önkormányzat honlapján

Érdekel minket a véleményed