Éjjeli repülési tilalom Ferihegyen

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón – írja az MTI.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól „biztosan működik” majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek – tette hozzá.

A szóban forgó éjjeli időszakról tudni kell, hogy jelenleg is minimális forgalommal kellene bírnia az érvényes jogszabály szerint: éjféltől hajnali 5-ig csak 6 gépmozgás engedélyezett, a főpolgármester szerint viszont a késések miatt sokszor a valóságban ez jóval többre sikerül.

Palkovics László közölte, hogy

SZANKCIÓKÉNT ZAJVÉDELMI DÍJAT VEZETNEK MAJD BE, ÉS AZ ÉRINTETT LAKOSSÁG SZÁMÁRA ÚJBÓL MEGHIRDETIK AZ ABLAKSZIGETELÉSI PROGRAMOT.

A repülőtér zajterhelésének ügye nemrég, az őszi önkormányzati választások közeledtével került ismét középpontba Budapesten. Felmerült az is, hogy esetleg vidékre költöztetnék a fapadosokat, ebből valószínűleg nem lesz semmi – hogy miért, arról itt olvashat bővebben -, a korábban belengetett enyhébb intézkedésekbe azonban úgy tűnik, beleállt a városvezetés.

Érdekel minket a véleményed

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .