Útfelújítás kezdődik 2019 áprilisának első felében a XVII. és a XVIII. kerület határán, a Bélatelepi úton és a Csévéző utcában. A várhatóan augusztusig tartó munka során a rossz állapotú közutatElolvasom

Bár a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálját számos parkoló veszi körül, több helyre van szükség. November 23-án egy hatszintes parkolóház építése kezdődött meg. A tereprendezési és bontási munkákElolvasom

Sikeresen pályázott kerületünkből az Ady Endre Általános Iskola is a „Határtalanul!” programra. Az intézmény hetedikes diákjai az idén Erdélyben jártak. A Határtalanul! című pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából azElolvasom

November 11-ig látható még a Kondor Béla Közösségi Házban az „Emlékezés és hagyományőrzés” címmel október 25-én megnyílt kiállítás. Egy kis ízelítő az alkotásokból.   Fotó: Arold PéterElolvasom

Eddig tisztázatlan körülmények között egy autó és egy motoros ütközött össze 2018. október 19-én 16 óra 50 perc körül Budapest XVIII., Lenkei utca és a Nefelejcs utca kereszteződésénél. A férfiElolvasom

A Budapesti Rendőrkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt D. Henrietta, B. Gyula és M. Róbert ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 36 éves D.Elolvasom

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály 01000/1890/2018. bűnügyi számon sikkasztás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást Ónodi Tibor ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján Ónodi Tibor 2018. augusztus 10-én az esti órákbanElolvasom

A Lendületbe hozzuk! program ingyenes sportolási lehetőségeket kínál kerületünk felnőtt lakosai részére és a nyári szünet alatt sem kell lazítani: futás és nordic walking a menü. Futópont Időpontok: 2018. júliusElolvasom

Bővíti, illetve felújítja a kerületi térfigyelő kamerahálózatot Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata. A korszerűsítést a kormányzat által biztosított 80 millió forint pályázati támogatásból végzik el. A fejlesztés legfőbb célja a közbiztonság növelése, aElolvasom