A fővárosi főútvonalon több kilométeren dolgozhatnak majd: a tervek előkészítésére már megkötötték a szerződést. Több másik városrészben is bejelentettek tavaszra, illetve őszre időzített fejlesztéseket. Készülnek a tervek az Üllői útElolvasom

vásárlási utalvány

Vásárlási utalvány – Szaniszló Sándor: A XVIII. kerület 5 ezer forint értékű vásárlási utalványt biztosít a 65 év feletti lakosoknak karácsony előtt. HirdetésDuguláselhárítás XVIII. kerület Budapest     Ahogy az ország nagyobbElolvasom

Jáhn Ferenc

A Liszt Ferenc Repülőtér és az M0-ás mellett kap új logisztikai parkot a főváros vonzáskörzete. A nagyberuházással többek között az e-kereskedelem megnövekvő igényeire is reagálnak. A főváros keleti agglomerációjában, azElolvasom

Szülők figyelmébe ajánljuk! Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete  támogatja a kerületben állandó lakcímmel rendelkező és a 2020/21-as tanévben 7. osztályba járó fiúgyermekek HPV elleni védőoltását. A Képviselő-testület határozataival teljes mértékben átvállaltaElolvasom

Velence és Gárdony egész nap félóránként elérhető a Z30-as és a G43-as vonatokkal a főváros irányából. A Budapest-Déli és Székesfehérvár között közlekedő, óránként induló Z30-as zónázó vonatokkal utasaink a Velencei-tó minden állomására eljuthatnak. AElolvasom

Elképzelhető, hogy a munkáltatók által korábban nem szívesen alkalmazott, de a járvány idején bevezetett távmunka sok helyen a későbbiekben sem szűnik meg. A veszélyhelyzet idején a XVIII. kerületben is mindenElolvasom

A téblábosok a nehéz időszakban is próbálnak pozitívak maradni és kihozni a helyzetből a maximumot. A digitális oktatás miatt a tanítványok a képernyő elé kényszerültek, ezért alkalmazkodva a helyzethez aElolvasom

A hathatós figyelmeztetések ellenére is sok idős embert csapnak be még mindig az unokázós trükkel. Van aki 8 millió forintot is odaadott, hogy az unokája „kiszabaduljon” az „emberrablóktól”. A BudapestiElolvasom

Sokan keresték meg plébániánkat az elmúlt időszakban, hogy a kialakult helyzet ellenére biztosítsunk elhunyt hozzátartozójuk számára katolikus temetési szertartást.  Az előírások miatt, sajnos zárt térben a temetés nem engedélyezett. UgyanakkorElolvasom

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának képviselő-testülete február 27-i ülésén elfogadta a kerület 2020. évi költségvetését. Noha harmincnál is több határozati javaslat szerepelt a képviselő-testület napirendjén, a legfontosabb mégis Pestszentlőrinc-Pestszentimre 2020. évi költségvetésének megtárgyalásaElolvasom

Koronavírus fertőzésének gyanújával jelentkezett egy beteg a Zsebők Zoltán Szakrendelőbe. Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Intézetünkben koronavírus fertőzésre gyanús beteg jelent meg. A betegsége még nem igazolódott. A kiadott eljárási rendElolvasom

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata anonim, önkéntes kitöltésen alapuló kérdőíves felvétellel egybekötve szeretné a kerületben fellelhető szociális szolgáltatások fejlesztését, valamint a helyi esélyegyenlőség biztosítását szolgáló elképzeléseit kidolgozni a jövőreElolvasom

Építőipari tevékenység, építés, bontás, generál kivitelezés. Építőipari vállalkozásunk professzionális felszereléssel, berendezésekkel, képzett kollégákkal, szakértelemmel vállal épületbontást, vasszerkezetes épületek roncsba bontását Tevékenységi köreink: Generál kivitelezés, családi házak építése Szerkezet építés Földmunka,Elolvasom