A korábban kiírt két közbeszerzési eljárás sajnos benyújtott ajánlatok hiányában eredménytelenül zárult
Ismét megjelent a XVIII. kerületi Béke tér komplex rendezésére vonatkozó kivitelezési közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása. A térség biztonságos közlekedése, fejlesztése érdekében a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában, a BKK Zrt. beruházásában épülElolvasom
Hat szint az autóknak
Bár a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálját számos parkoló veszi körül, több helyre van szükség. November 23-án egy hatszintes parkolóház építése kezdődött meg. A tereprendezési és bontási munkákElolvasom
Defibrillátor az orvosi rendelőnek
Egy intelligens, a nem szakemberek által is használható, hordozható defibrillátort adott át Ughy Attila polgármester és Dömötör István alpolgármester a Vándor Sándor utcai orvosi rendelő munkatársainak. – Reméljük,Elolvasom
A legendák és mondák nyomán
Sikeresen pályázott kerületünkből az Ady Endre Általános Iskola is a „Határtalanul!” programra. Az intézmény hetedikes diákjai az idén Erdélyben jártak. A Határtalanul! című pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából azElolvasom
Egy kiállítás képei
November 11-ig látható még a Kondor Béla Közösségi Házban az „Emlékezés és hagyományőrzés” címmel október 25-én megnyílt kiállítás. Egy kis ízelítő az alkotásokból. Fotó: Arold PéterElolvasom
Emlékezés és hagyományőrzés
„Emlékezés és hagyományőrzés” címmel kiállítás nyílt a Kondor Béla Közösségi Házban 2018 október 25-én, mely 2018 november 11-ig látogatható.Elolvasom
Baleset a Lenkei utcában
Eddig tisztázatlan körülmények között egy autó és egy motoros ütközött össze 2018. október 19-én 16 óra 50 perc körül Budapest XVIII., Lenkei utca és a Nefelejcs utca kereszteződésénél. A férfiElolvasom
Unokázós trükkösöket fogott a rendőrség
A Budapesti Rendőrkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt D. Henrietta, B. Gyula és M. Róbert ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 36 éves D.Elolvasom
Piknikezzünk együtt a megújult Brenner parkban!
Szeptember 14-én a szabadidős játszóeszközök, ugrálóvár és arcfestés mellett ajándék piknikcsomagok és további érdekességek várják az érdeklődőket a Büdi-tónál, amit az önkormányzat Brenner pihenőparkra keresztelt át. Az Erőmű-tó környezete megszépültElolvasom
Lenyúlta a trezort
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály 01000/1890/2018. bűnügyi számon sikkasztás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást Ónodi Tibor ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján Ónodi Tibor 2018. augusztus 10-én az esti órákbanElolvasom
Nyáron is lehet ingyen sportolni
A Lendületbe hozzuk! program ingyenes sportolási lehetőségeket kínál kerületünk felnőtt lakosai részére és a nyári szünet alatt sem kell lazítani: futás és nordic walking a menü. Futópont Időpontok: 2018. júliusElolvasom
Baleset a gyorsforgalmi úton Ferihegy felé. A útszakaszon torlódás alakult ki
Két autó ütközött össze a Ferihegyi Repülőtérre vezető út és az Üllői út kereszteződésében. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két autó 2018. július 30-án 8 óra 45 perckor aElolvasom
Jobban látnak az új kamerák
Bővíti, illetve felújítja a kerületi térfigyelő kamerahálózatot Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata. A korszerűsítést a kormányzat által biztosított 80 millió forint pályázati támogatásból végzik el. A fejlesztés legfőbb célja a közbiztonság növelése, aElolvasom
Szép emlékekkel búcsúzik. Molnár Zoltán három év után köszönt el a PSK-tól
Sok mindenről árulkodhat, s árulkodik is egy-egy tabella. A BLSZ I. osztályában szereplő Pestszentimrei SK bizonyítványáról is sokat mondhat. Például hogy az imreiek a középmezőnyben, a 10. helyen végeztek aElolvasom
Természetszerető diákok versengtek április 27-én a XX. Bókay Árpád Országos Biológiaversenyen.
Természetszerető diákok versengtek április 27-én a XX. Bókay Árpád Országos Biológiaversenyen. A fő téma a kert, az erdő, a mező, a víz és a vízpart élővilága volt. A versenyen háromszázanElolvasom
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályája felületének második szakaszát cseréli ki a Budapest Airport idén március 12. és június 30. között.
Tervszerűen halad a Ferihegyi Reptér 1-es leszállópályájának felújítása, de azért június 30-ig még nézz az ég felé. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályája felületének második szakaszát cseréli kiElolvasom
A repülés élménye ovisoknak az Aeroparkban
A Tomory Lajos Múzeum 500 óvodás számára szervezett múzeumpedagógiai foglalkozást az Aeroparkban. Hirdetés Idén tavasszal, április 9. és május 8. között 20 kerületi óvoda egy-egy csoportja, összesen 500 gyerek vehetettElolvasom
Pályazár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. február 12-e és 18-a között az alábbi időpontokban terveznek pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján karbantartási munkálatok végrehajtása miatt: február 12-én 08:00Elolvasom
Környezetvédelmi tájékoztató
Nemzeti Közlekedési Hatóság negyedévente bocsátja rendelkezésre a repülés zajterhelési adatait. Íme. A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2016. január 27-én kelt, EH/MD/NS/A/171/1/2016. másodfokú határozata helybenhagyta az elsőfokú 2014. augusztus 1. napján kelt,Elolvasom
Közlekedési baleset
A karambolban érintett egyik jármű a tetejére borult. A műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják az autókat, illetve biztosítják a helyszínt. A Nefelejcs utca érintett szakaszát a hatóságok lezártákElolvasom